Károly Hucsko

1926-ban született a csehszlovákiai Vágsellyén. Az apja bérmunkásként dolgozott, édesanyja háztartásbeliként négy gyerekről gondoskodott. Az első bécsi döntésig szlovák elemibe járt, a hátralevő két évet viszont már a magyar polgári iskolában abszolválta.

Tanulmányait borbélyinasként folytatta, tanonclevelét 1943-ban kapta meg. Abban az időben – ahogy minden tizenkettedik életévét betöltő fiú – már a helyi leventeszervezet tagja volt. 1944 elején Honvédelmi Minisztérium felhívására pilótának jelentkezett, ám alacsony származása miatt csupán a repülőgépszerelői tanulmányok elvégzését tették lehetővé számára. Előtte viszont három hónapos katonai alapkiképzést kellett abszolválnia, amit 1944 júniusában kezdett el komáromi 22. gyalogezrednél. Mivel azonban Románia 1944 augusztus végi átállását követően a szovjet csapatok már a magyar államhatárt veszélyeztették, szeptember elején a katonai vezetés az ezredet Erdélybe rendelte, hogy biztosítsák a keleti határ védelmét. A katonákat vonattal szállították Csíkszeredába. A közeli hegyekben végeztek erődítési munkálatokat, majd a három hétig tartó védőkező harcok folyamán Hucsko úr alakulata állományának nagy része szovjet fogságba került.

A provizórikus körülmények közt kialakított lágerben való egyhetes tartózkodás után valamennyi magyar hadifoglyot a nagyobb, szovátai gyűjtötáborba helyezték át. Néhány nap elteltével útjukat gyalogosan folytatták Brassóba, ahol mintegy három hetet tartózkodtak.

Ezután egy fogolyszerelvény Ploieștin keresztül a Szovjetunióba szállította őket. A három hétig tartó vonatút végén 1944 november közepén a Cseljabinszktól 30 kilométerre kialakított 1-es számú gyűjtőtáborba érkeztek, amely a maga nemében a legnagyobb volt a Szovjetunió területén. A foglyokat 1945 márciusáig karanténban tartották, majd egy bizottság – erőnlétük és egészségi állapotuk alapján – csoportokba osztva, különféle munkák elvégzésére jelölte ki őket.

Huczko Károlyt a harmadik kategóriába sorolták, s egy hónap elteltével társaival együtt a lágervezetőség igazgatása alatt álló szovhozba (állami mezőgazdasági üzem) helyezték. Feladatuk a környező földterületek megművelése, illetve a táborkomplexum élelemmel való ellátása volt. Kegyetlenkedő táborparancsnokuk a foglyokat rendkívül rossz körülmények között tartotta, minek következtében a többségük teljesen leépült. Hucskón végül az őrparancsnok segített azzal, hogy a szovhoz segédőrszolgálatába osztotta be őt. Ezt követően fokozatosan javult az erőnléti állapota. 1945 őszén visszakerült az 1-es számú táborba, majd 1946 tavaszától két évig a 4-es számú lágerbe helyezték. Mindkét helyszínen építőmunkásként dolgozott. Bár az utóbbi táborban a foglyok ellátása átlagon felüli volt, miután a helyi kőfejtőbe rendelték, az egészségi állapota rendkívül megromlott. Ezt követően viszont visszatérhetett az eredeti munkaköréhez, mely során többek közt hadirokkantak számára kialakított szociális lakások építésében vett részt.

A cseljabinszki fogolytáborból a magyar foglyokat 1948-ban kezdték szabadon bocsátani. Hucsko Károly a szeptemberi transzporttal térhetett haza. Az út két hétig tartott, beleértve a máramarosszigeti tranzitlágerben való megállót, ahol a szabadon bocsátott foglyok első azonosítására és szelektálására került sor. Huczkót néhány csehszlovák állampolgárral egyetemben Tiszacsernyőre vitték őt és, onnan pedig egy kassai gyűjtőtáborba.

Végül Zsolnán, Lipótváron és Galántán keresztül 1948. szeptember 29-én Vágsellyére érkezett. A családapa 1943 januárjában tűnt el a Don melletti szovjet áttörésnél. Hazatérte után alkalmilag építőmunkásként dolgozott, majd 1949-ben berukkolt a csehszlovák hadseregbe. Az öthónapos katonai alapszolgálatot Jičínben abszolválta. 1950-ben felvették a Csehszlovák Államvasutakhoz, ahol egészen a nyugdíjaztatásáig dolgozott.

A történetet az Ústav pro studium totalitních režimů kutatói dolgozták fel a Gulag középeurópai térképe projekt keretében.


Vissza a táblagép eredeti orientációjához, vagy